Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Online szótár

DICTIONARY
From:
To:
Search
From language to language.
http://www.langtolang.com

Hirdetés

Az egyszerű és folyamatos jelen használata

2010.10.16. 16:10 lesson

A nyelvtanulók számára a 12 angol igeidő értelmetlenül soknak tűnik, egy olyan mumusnak, amivel a tanárok ijesztgetni szokták a haszontalan nebulókat, és ami gyakran kedvét szegi a kezdetben talán még lelkes tanulóknak. Pedig az angol is ugyanazokat a jelentéseket fejezi ki, mint a magyar. Az a tény, hogy az angol 4 igeidőt (tense) használ arra, amit a magyar az egy szem jelen idejével ki tud fejezni, az nem jelenti azt, hogy az angol bonyolultabb. Sőt! Figyeljünk csak:

Nem mindegy, hogy a magyarban a következő mondatok közül melyiket használom:

  • Olvasok.
  • Vámos Miklós könyvét olvasom.
  • Esténként olvasok.
  • Esténként olvasni szoktam.
  • Holnap elolvasom a kötelező olvasmányt.

 

Az első mondatban a beszélő arről tájékoztat, hogy mit csinál éppen.

A második mondat is jelentheti ugyanezt, de azt is, hogy legutóbb ezt a könyvet kezdte el olvasni, és szabadidejében ezzel fog foglalkozni, addig, amíg el nem olvassa.

A harmadik és a negyedik mondat arra utal, hogy a beszélőnek az olvasás a hobbija, a kedvenc szabadidős tevékenysége.

Az ötödik mondat a jövőre utal.

Tehát a magyarban egyazon igealak kifejezheti azt hogy valami ténylegesen a jelenben, azaz pont most történik, illetve utalhat egy állapotra, egy szokásra, ami lehet, hogy már régen elkezdődött. (Olvasok.---Esténként olvasok.)

Az angol ennél sokkal egyértelműbb. Ha valami MOST történik, akkor FOLYAMATOS JELENt, ha valami ÁLTALÁBAN történik, akkor EGYSZERŰ JELENt használ.

1. Most vagy általában
 

Simple Present

Egyszerű jelen

Present Continuous

Folyamatos jelen

általában (rendszerint, gyakran, vagy éppen soha :)

Jake plays football every Wednesday.

(Jake szerdánként focizik.

Jake szerdánként focizni szokott.)

HA A MAGYAR MONDATBA BELEILLIK A SZOKOTT (SZOKTAM, SZOKTÁL)

IGE, AKKOR AZ ANGFOLBAN EGYSZERŰ JELENT KELL HASZNÁLNI.

DE! NE AKARJUK LEFORDÍTANI A SZOKOTT IGÉT !!

 

 

 

most

Look! Jake is playing football now.

Nézd! Jake focizik.

HA AZ ANGOLBAN A LOOK! VAGY LISTEN!

FELSZÓLÍTÁST TALÁLJUK, AKKOR A KÖVETKEZŐ

MONDAT FOLYAMATOS JELENBEN LESZ.

 

 

 

 

 

HATÁROZÓSZÓK (ezek is segítenek eldönteni, hogy a két igeidő közül melyiket kell használni)

Ha pl. a magyar mondatban a gyakran időhatározószó szerepel, az angolban a megfelelője, az always fog, és a mondatot Present Simple-ben kell használni.

  • always (mindig)
  • every ...(minden..)

Pl. every weekend, every month

EVERY UTÁN EGYES SZÁM!!!!

  • often (gyakran)
  • usually (általában)
  • sometimes (néha)
  • seldom vagy rarely (néha)
  • never (soha)
  • at the moment (ebben a pillanatban)
  • at this moment (ebben a pillanatban)
  • today (ma)
  • now (most)
  • right now (éppen most)

 

 

 


 

2. A jövő idő kifejezése

 

Láttuk, hogy a magyar nyelvben a jelen idő alkalmas a jövő idő kifejezésére.

(Holnap elolvasom a kötelező olvasmányt. A film 8-kor kezdődik. )

Nincs ez másképp az angolban sem, ahol mindkét tárgyalt igeidő alkalmas bizonyos jövő idejű cselekvések, események kifejezésére. Mindkettőre igaz az, hogy az általuk kifejezett cselekvés vagy esemény biztos, hogy bekövetkezik.

Ha pontosan tudom, hogy egy esemény, egy program, egy rendezvény, stb. mettől-meddig tart, mert az időpontok megtalálhatók egy menetrendben, a Pesti Est-ben, egy órarendben, akkor az eseményre utalhatok Simple Present-tel.

Pl. The lesson starts at 8 am.

    The plane takes off at 6:25.

    The train arrives at 4:43.

Látható, hogy a mondatokban az a közös, hogy valaminek a kezdő vagy befejező időpontjára utalnak, és nekünk nem sok esélyünk van azt befolyásolni.

 

Azonban ha azért biztos egy jövőbeli esemény bekövetkezése, mert én szerveztem magamnak, akkor arra utalhatok Present Continuous-sal.

I am meeting Tom at 8.

I am going to cinema tonight.

Ezekben az esetekben tehát tudom, hogy a jövőben MIKOR (kivel, hol, stb) fogom az adott cselekvést végezni. A hangsúly itt is az időponton van, ha nincs valami időhatározó, akkor helytelen is lesz a mondat, (ilyen esetekben egy másik igeidőt kell használni, de erről majd később.)

Mind a egyszerű, mind a folyamatos jelenben szerkesztett mondatokr aigaz az, hogy

1. tudom, hogy biztosan be fog következni, mert vagy én megszerveztem magamnak (Continuous), vagy más megszervezte helyettem. A fejünkre potyogó virágcserepeket, és a felsővezeték-szakadás miatt késő vonatokat most az egyszerűség kedvéért hanyagoljuk el.

2, tudom hogy mikor fog bekövetkezni.

Simple Present Present Continuous
órarend, menetrend, program, stb

The film starts at 8 pm.

előre megszervezett  találkozók, programok, események

I am going to the cinema tonight.

folyt köv

A bejegyzés trackback címe:

http://lesson.blog.hu/api/trackback/id/tr742376063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.